Eddig közvetlenül az ember jelentette a legnagyobb veszélyt a Föld élővilágára, hamarosan azonban az éghajlatváltozás veszi át ezt a szerepet - derül ki az IUCN (Világ Természetvédelmi Unió) friss jelentéséből. A Veszélyeztetett Fajok Listáját kiadó szervezet szerint az eddigi nemzetközi klíma- és természetvédelmi erőfeszítések nem elegendőek a probléma megoldására.
Az IUCN négyévente ad ki elemzést a Vörös Listáról, illetve a biológiai sokféleség alakulásáról. A mostani jelentés szerint a 2010-re meghatározott célkitúzések nem fognak teljesülni, a fajpusztulás gyorsabb lesz a vártnál.
A képen szereplő összes élőlény veszélyeztetett
Jean-Christophe Vié szerint a jelenség immár nem csak a halászatot vagy a faipart veszélyzteti, hanem például a mezőgazdaságot is, a beporzást végző rovarok nagy tömegének eltűnése miatt. A kétéltűeknek közel egy harmadát, a madárfajok több mint egy nyolcadát, az emlősöknek pedig közel egy negyedét hamarosan elveszíthetjük. fenyegeti a kipusztulás veszélye.